A bírósági végrehajtás során felmerülő költséget – ha a törvény másképpen nem rendelkezik – a végrehajtást kérő előlegezi, és az adós viseli. Mi a helyzet akkor, ha a törvény másképpen rendelkezik? Viselheti-e a végrehajtást kérő az adós jogi képviseletével felmerülő díjakat és költségeket? Mi minősül végrehajtás során felmerülő költségnek? E cikkben ezekre a kérdésekre keresem a választ.
A 12/1994.(IX.8.)IM rendelet – Díjr. – szól a bírósági végrehajtásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról. A Díjr. utolsó frissítésére a 20/2017.(XII.21.)IM rendelettel került sor. A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló, 2025. február 8. után alkalmazandó 17/2024.(XII.9.)IM rendelet – Ükr. – hatálya kiterjed a nemperes eljárásokra is. Ez alól azonban a bírósági végrehajtás kivétel. Erre továbbra is a Díjr-t kell alkalmazni.
A Díjr. 1. §-a így szól: „E rendelet hatálya a bírósági végrehajtási eljárásban a végrehajtást kérő képviseletét ellátó egyéni ügyvéd, európai közösségi jogász, ügyvédi iroda, szabadalmi ügyvivő és kamarai jogtanácsos (a továbbiakban együtt: ügyvéd) díjának felszámítására és megállapítására terjed ki.”.
Hogy mi a bírósági végrehajtási eljárás, arra a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényből – Vht. – is következtethetünk, de azt, hogy mi a bírósági végrehajtási ügy, a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002.(I.17.)IM r. – Vüsz. – 7. § (1) bekezdése írja le „A bírósági végrehajtási ügy: a végrehajtás elrendelésével és foganatosításával kapcsolatban a bírósághoz érkezett kérelem, beadvány és ezek intézése tárgyában hozott határozat, foganatosított intézkedés.”
A Vüsz. szól arról is, mikor minősül a végrehajtási ügy befejezettnek. A Vüsz. 10. § szerint „Befejezett a bírósági végrehajtási ügy, ha a bíróság a) a végrehajtást elrendelte, b) a végrehajtható okirat kiállítását megtagadta vagy a végrehajtási kérelmet elutasította, c) az eljárást megszüntette, d) egyéb intézkedést tett (pl. a végrehajtási kérelemnek nem minősülő, kezdőiratként érkezett beadványt elintézte).” Ebben a rendelkezésben a visszavonási kérelemről tételesen nincs szó, de a végrehajtási kérelemnek nem minősülő, kezdőiratként érkezett beadvánnyal induló ügyek körébe ez is belefér.
A Vüsz. 3. számú Mellékletének 11. pontja sorolja fel azt is, mi az, amit végrehajtási költségnek kell tekinteni. E szerint végrehajtási költség az állam vagy a végrehajtást kérő részére behajtandó illeték, a végrehajtást kérő részére behajtandó, a végrehajtás elrendelésével kapcsolatban felmerült ügyvédi és egyéb költség. Ez a szabályozás összhangban van a Díjr-el és a Vht. szabályaival is. Figyelemre méltó, hogy az adós vagy a Vht. által ú. n. „más érdekelnek” nevezett személy végrehajtással összefüggő költségei a felsorolásban nem jelennek meg.
Nem félreérthető, hogy a Díjr. tárgyi hatálya csak a végrehajtást kérő jogi képviseleti költségeire terjed ki.
Szemben az Ükr-el, a Díjr. aszimmetrikus. Nem a végrehajtásban részes valamennyi fél és a „más érdekelt” költségfelszámítását szabályozza, hanem csak a végrehajtást kérőét, holott nyilvánvaló, hogy a végrehajtás során nem csak nála keletkezhetnek jogi képviseleti költségek és készkiadások.
A Vht. 34. § (1) bekezdése a költségviselés főszabálya. „A végrehajtás során felmerülő költséget – ha a törvény másképpen nem rendelkezik – a végrehajtást kérő előlegezi, és az adós viseli.”. A törvény ugyanezen §-a tartalmaz eltérő szabályt is. A Vht. 34. § (9) bekezdés szerint „Ha a bíróság visszavonja a végrehajtási lapot, vagy törli a végrehajtási záradékot, a végrehajtás során felmerült költségeket – az (1) bekezdéstől eltérően – a végrehajtást kérő viseli”. Van tehát két esetkör, amikor a végrehajtást kérőnél felmerült díjakat és költségeket nem az adós viseli, de ki viseli ilyenkor az adós kötlségeit? Erről a Vht. nem szól.
Tűnhetne úgy, hogy szabályozási hiányról van szó, de ez csak részben igaz. A Vht. 9.§ ugyanis kimondja, hogy „Azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket e törvény eltérően nem szabályoz, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”
Tüzetes vizsgálódás nélkül is nyilvánvaló, hogy az adós és a „más érdekelt” végrehajtás során felmerült költségeinek viseléséről a Vht. nem rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a Pp-től eltérés nem értelmezhető. A Vht. 9.§, tehát a PP-re utaló szabály jut szerephez.
A Vht. 9.§ a Pp-vel párhuzamosan a 2017. évi CXVIII. törvény alkalmazását is szükségessé teszi. E törvény 1.§ (1) bekezdése is kimondja, hogy „A bírósági polgári nemperes eljárásokban – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni.” A (2) bekezdés pedig alkalmas arra, hogy a végrehajtást kérőt tekintsük „pernyertes félnek”, az adóst pedig „pervesztesnek”. Ez az „értelemszerű” alkalmazás arra is jó, hogy a bíróságok a végrehajtási eljárásra is kiterjesszék a Pp. 80-81-82.§ hatályát. Ez átsegíti őket azon az akadályon, amit a végrehajtás ismertetett speciális szabályai jelentenek.
A kifejtettek igazak a Vht. 56.§ (3) kezdésére is. E szerint „A bíróság a végrehajtást megszüntető végzésében arról is rendelkezik, hogy ki viseli a végrehajtási költséget.” Ez a szabály az elrendelő bíróságra bízza annak meghatározását, hogy a végrehajtás alanyai közül kire hárítsa a felmerült költségeket. Az elrendelő bíróság nyilván kötve vannak a Vht. 34.§ (1) bekezdéséhez, legalábbis ami a Vüsz.-ben végrehajtási költségként definiált költségeket illeti, ideértve a végrehajtást kérő által felszámított jogi képviseleti munkadíjat is.
Nincs azonban olyan kizáró szabály, hogy az adós a végrehajtással összefüggésben felmerült költségeit a megszüntetési eljárásban felszámítsa. Mivel ezekről a költségekről Vht., de a Díjr. illetve a Vüsz. sem rendelkezik, Vht. 9.§ és általa a Pp. költségviselési szabályai juthatnak szerephez. Nem mondható el ez a „más érdekeltre” mert ő sem a megszüntetési sem a visszavonási eljárásnak nem legitim alanya. Ő ugyanis sem megszüntetési sem visszavonási kérelem benyújtására nem jogosult, azaz, ha ilyet mégis benyújt, a kérelmét akkor is vissza kell utasítani, ha akár megszüntetésre akkor visszavonásra van megalapozott ok.
Az, hogy a végrehajtás során a végrehajtást kérő által előlegezett költségeket az adós viseli, ha a Vht. másképpen nem rendelkezik, csak azt jelenti, hogy a Vüsz.-ben felsorolt és ténylegesen előlegezett költségeket kell viselnie. Az adós által felszámított költségek esetében a Vht. 9. §-t a 34.§ (1) bekezdésben említett „másként rendelkezésként” kell értelmezni. A Vht. azzal rendelkezik másképpen, hogy arra az esetkörre, amit nem szabályoz, a Pp. alkalmazását rendeli. Mindezért a végrehajtás megszüntetése, a végrehajtási lap visszavonása és a végrehajtási záradék törlése esetére is igaz, hogy a Pp-t kell értelemszerűen alkalmazni, miáltal a végrehajtás során felmerült díjat és költséget nem az adósnak kell viselnie. A Vht. 9.§ és a Pp. teszi lehetővé, hogy a bíróság az adósnál felmerülő költségeket a végrehajtást kérőre terhelje, ha peres helyzetben a felperesre terhelné.
Éppen azért, mert a végrehajtási lap visszavonás is bírósági végrehajtási ügy, az említett jogszabályok nem korlátozzák a visszavonási kérelmet elbíráló (elrendelő) bíróságot abban, hogy erre irányuló határozott kérelem esetén a megszüntetéssel és visszavonással együtt, a felek (végrehajtást kérő és az adós) végrehajtás során felmerült összes végrehajtási költségéről döntsön.
Visszavonásra akkor kerül sor, ha a végrehajtási lapot a Vht. megsértésével állították ki (Vht. 211.§). A visszavonásra irányuló kérelmet a Vht. Negyedik része, azon belül a XV. fejezet a végrehajtás elrendelésével kapcsolatos jogorvoslatnak tekinti. Visszavonási kérelmet csak a fél (az adós vagy a végrehajtást kérő) terjeszthet elő. A Vht. szerinti a „más érdekelt” a visszavonási eljárásnak nem legitim alanya akkor sem, ha a végrehajtási lapot a törvény megsértésével állították ki, és a végrehajtás sérti a jogait és jogos érdekeit, és ezért hivatalbóli visszavonást kér.
Felvetődik a kérdés, hogy ha a visszavonásra hivatalból került sor, mi a sorsa az adós és a „más érdekelt” végrehajtással kapcsolatos költségeinek. Az elrendelő bíróság, a foganatosító bíróság vagy a végrehajtó rendelkezhet-e róla?
Az előbbiekben kifejtettek szerint a perrend szabályait akkor lehet megfelelően alkalmazni, ha a bíróság a visszavonást kérni jogosult fél kérelmének adott helyt, azaz a legitim kérelmező „pernyertes” lett. Ha olyan személy kérte a visszavonást, akinek erre nem volt legitimitása vagy hivatalbóli visszavonást kért, a kérelmező akkor sem minősülhet „pernyertesnek”, ha sor került a visszavonásra. A hivatalbóli visszavonás nem változtat azon a törvényi szabályon, hogy a „más érdekelt” nem jogosult visszavonást kérni. Az eljárás illegitim alanyának pedig a Pp. szerint akkor sem ítélhető meg perköltség, ha felszámította, ezért a Pp. értelemszerű alkalmazása a bírósági végrehajtási ügyben nem okozhatja ennek az ellenkezőjét. Éppen ezért – nézetem szerint – „más érdekelt” a végrehajtás megszüntetése és a visszavonás alapján, jogi képviseleti és egyéb kiadásait a szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint, peres eljárásban érvényesítheti.
Ezt csakis azzal lehetne elkerülni, ha a Vht. és a Díjr. valamint a Vüsz. egymással összhangban szabályozná az adós és a „más érdekelt” által érvényesíthető végrehajtási költségek viselését a végrehajtás megszüntetése és a végrehajtási lap visszavonása (végrehajtási záradék törlése) esetén, vagy hatályon kívül helyeznék a Díjr. ügyvédekre vonatkozó szabályait annak érdekében, hogy az Ükr. érvényesüljön a bírósági végrehajtási ügyekben is.
2025. május
dr. Hidasi Gábor
