Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, tehát bûncselekmény, ha a sebész a betegben felejt egy mûszert. Ez, ha néha elõ fordul is, nem ok arra, hogy azt mondjuk, az orvosok bûnözõk, tevékenységük káros és szükségtelen, ne mûtsenek többet. Úgy tûnik, másként van ez az ügyvédek esetében. Mûködik ugyanis egy szavalókórus, amely a lakásmaffia és az ügyvédi ellenjegyzés okán tücsköt-békát skandál, bûnözõknek vagy legalábbis bûnre hajlóknak állít minket. Egy magazinban olvastam a kórus egyik szólistájának szavait: „Ügyvédek, közjegyzõk ennek a jól szervezett kifosztási hadmûveletnek az irányítói. Vélhetõen õk húzzák a legnagyobb hasznot a szorult helyzetbe került ügyfelek kisemmizésébõl”. Vannak mérsékeltebb kórustagok is, az egyszerû ügyvédszkeptikusok, akik az ingatlanszerzõdések kötelezõ ellenjegyzését csak azért tartják károsnak, mert szerintük nem fékezte a lakásmaffia aktivitását, fokozta a szerzõdõ felek kiszolgáltatottságát, és mert meggyõzõdésük, hogy az ellenjegyzés nem más, mint az ügyvédség által saját vagyonosodása érdekében kilobbizott szükségtelen jogintézmény. Ezek a hangok egyre jobban félrevezetik a közvéleményt.
Korábban ügyvéd nélkül is lehetett szerzõdni. Papíron és írószeren kívül nem kellett más, mint két tanú, akik nem a szerzõdés tartalmát, hanem csak az aláírásokat hitelesítették, és mert felelõsségük nem volt komoly, nem mindig érdekelte õket, hogy az aláírások valódiak-e. Arról nem is szólva, hogy a földhivatalok képtelenek voltak ellenõrizni, hogy a tanúk valós személyek-e. A lakásmaffia dolga is egyszerûbb volt. Lakásmaffia ugyanis akkor is volt, amikor még nem volt kötelezõ az ellenjegyzés.
Ezzel szemben ma egy adásvételi szerzõdés csak akkor alkalmas az ingatlan megszerzésére, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalják. Ez nem puszta formalitás. Nem arról van szó, hogy a felekkel együtt egy rájuk kényszerített ügyvéd is aláír csupán azért, hogy elégedett mosollyal átvehesse honoráriumát. Az ügyvéd ellenjegyzése ugyanis nem egy egyszerû aláírás, hanem annál sokkal több. Annak állítása, hogy a szerzõdés jogszerû, és ezért õ teljes felelõsséget vállal. Az ingatlan jogi tulajdonságait megvizsgálta, azon nincs olyan teher, mely akadályozza, hogy a szerzõdés teljesedésbe menjen. A szerzõdést õ vagy irodája szerkesztette, elõtte vagy helyettese elõtt valóban azok írták alá, akiket a szerzõdés feltüntet, mégpedig úgy, hogy az aláírás során senki sem gyakorolt kényszert, fenyegetést és mindenki tudta, aláírásának mi a következménye.
Az, hogy az ügyvéd csak a maga vagy irodája által készített okiratot ellenjegyezheti, azt jelenti, hogy elõzetesen megismerte a felek szerzõdéses elképzeléseit, majd a szakmai és jogszabályi elvárásoknak valamint a földhivatali gyakorlatnak megfelelõen fogalmazta meg azt, amit a felek közösen és egybehangzóan akartak. Az ügyvéd nem csak az õt megbízó fél érdekében jár el, hanem azért is, hogy az általa fémjelzett okirat a felek kölcsönös akaratát kifejezve, szakmai minõsége révén alkalmas legyen arra, hogy a szerzõdéses célok megvalósuljanak. Ez akkor is így van, ha a szerzõdés tervezetét vagy a szerzõdéses ajánlatot esetenként csak az egyik fél megbízása alapján, annak kívánsága szerint szövegezi meg. A másik fél ezt ugyanis nem köteles elfogadni. Ellenjavaslatot tehet, és ha úgy érzi, hogy az ügyvéd ezeknek nem kellõ módón ad helyt, választhat saját ügyvédet. Ilyenkor saját ügyvédje képviseli õt a másik ellenében. Lehetséges az is, hogy a szerzõdést mindkét ügyvéd ellenjegyezi. Két ügyvéd természetesen drágább, mint egy, de olcsóbb, mint egy se. Legalábbis abban az értelemben, hogy a szakszerûtlen és elhibázott okirat következményei nagyon költségesek, kockázatosak és néha jóvátehetetlenek.
A több ügyvéd elõnye az is, hogy képviseletet láthatnak el akkor is, ha a felek között a szerzõdéskötés után jogvita támad, netán per indul. A közös ügyvéd ezt nem teheti.
Lássunk egy példát az ügyvédi felelõsségre: Az ún. elsõ értékesítés során vásárolt 30 millió forintnál olcsóbb lakás illetékmentes, ha az építési vállalkozás az eladó. Ha elkerüli a vevõ figyelmét, hogy az építtetõ a lakást adóoptimalizálási okokból elõször egy befolyása alatt álló másik hasonló nevû cégére ruházta át és az eladó ez, bizony pórul jár. A teljes illetéket meg kell fizetnie. Ez ugyanis már nem az elsõ értékesítés esete. Ha az ügyvéd a figyelmetlen, anyagilag is felel, holott itt szó sincs a szerzõdés érvénytelenségérõl. Ha mulasztás terheli, ugyanilyen felelõsséggel tartozhat a lakásmaffia áldozatával szemben is, igaz, itt már legtöbbször a szerzõdés érvénytelensége okán. Már csak emiatt sem állítható, hogy az ügyvéd közremûködése formális vagy egyedüli célja a honoráriumvadászat.
Sok hasonló példa létezik, de mindegyik azt a kérdést veti fel, hogy igazuk van-e azoknak, akik egy-két ügyvédi bûncselekmény miatt az ügyvédi ellenjegyzés szükségességét vitatják. Igazuk van-e, ha azt hiszik, hogy az ellenjegyzés megszüntetése a lakásmaffia kedvét szegheti. Hiszi-e komolyan valaki, hogy ha nem lesz kötelezõ az ügyvédi ellenjegyzés, az emberek lemondhatnak arról a szakszerû jogi segítségrõl, amit az ügyvédek nyújtanak, különös tekintettel a szerzõdések jogi környezetének bonyolultságára és az eligazodás fokozódó nehézségeire.
Az ügyvédi ellenjegyzés nem a lakásmaffia eszköze, hanem a szakszerûségé és a jogbiztonságé. Az ellenjegyzés a lakásmaffiát is korlátozza, bár kétségtelen, hogy felszámolni nem képes. Igaz, nem is erre találták ki. Ez továbbra is a bûnüldözés dolga.
2008. február Dr. Hidasi Gábor
